jedro
 

A pártállam kialakulása

A pártállam kialakulása
Rákosi Mátyás főtitkár
1948-ban egyesült a kommunista és a szociáldemokrata párt, és létrejött a Magyar Dolgozók Pártja, amelynek elnöke Szakasits Árpád, főtitkára pedig Rákosi Mátyás volt.
Habár hivatalosan egyesülésről volt szó, igazában a szociáldemokratákat beleolvasztották a kommunista pártba. A Magyar Dolgozók Pártjában a szociáldemokraták nem jutottak vezetői helyekre, hiszen ezeken zömében kommunisták voltak. Az országban kialakult az egypártrendszer, amely 1948-tól 1956-ig tartott.

A Magyar Dolgozók Pártja (MDP) alakuló ülése



A pártállam működése
Rákosi szovjet politikusok társaságában
Az 1949-es választásokon már csak a Magyar Dolgozók Pártja indult. Egy jelölt és egy párt között lehetett választani. Magyarország szovjet típusú pártállammá vált. A hatalom Rákosi Mátyás és segédei kezében volt. Rákosi vezette az általános politikát, Gerő Ernő a gazdaságot, Farkas Mihály a hadsereget, Révai József pedig a kultúrális ügyeket irányította.

Mindszenty Józsefet letartoztatja az ÁVH
A titkosrendőrség, azaz az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) éberen figyelt mindenkit. Besúgás vagy gyanú alapján bárkit letartóztattak. A katolikus egyház vezetői is bíróság elé kerültek. Koholt vádak alapján többéves fogságra ítélték Mindszenty József esztergomi érseket is.