jedro
 

Bence Lajos költészete

BENCE LAJOS (Göntérháza, 1956—)
Költő, tanulmányíró, publicista. 1981-ben kapott magyartanári oklevelet a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen. 1994-ben szintén itt bölcsészdoktori fokozatot szerzett irodalomtudományból. Jelenleg a Népújság munkatársa, a Muratáj versrovatának a szerkesztője, 2003-tól a Pannon Tükör főszerkesztő-helyettese. Számos verseskötete, monográfiája és tanulmánya jelent meg itthon és külföldön.
Művei: Szíves szívtelen (versek), 1981; Létlelet (versek), 1989; Napraforgó - papagáj (gyermekversek), 1991; Rá-olvasások (válogatott és új versek), 2000, Hazatérítő (versek 1996-2006), 2006; Vallani (versek), 2011.
„A kilencvenes évektől egyre nagyobb figyelmet fordított a szülőföld szeretetére, a vidékünkről származó nagy egyéniségek megbecsülésére és „hazatalálására", és nem utolsósorban a Lendva-vidéken született, illetve régiónkhoz tevékenységük révén kötődő művészóriások tiszteletére."                           (Göncz László)
- Mert a szülőföldem, mert itt ringott
bölcsőm, mert a szerelem zamatát, mézét itt
éreztem először számban, a „megfelelés"
izgalmával szívemben;

- Mert körbenézve a tetőről fehér
tornyaiból Szent István és László és a
kegyes múlt emlékezete őrködik a táj felett,
ígérve szebb jövendőt.
(Szeretlek: Muravidék)

Itt ez a táj,
e szűkre méretezett
haza, talpad alatt
zokogó rög, ősöd sírja.
Mint tékozló fiú,
ki megtér a szülői házba
könyör- és kenyértelen
vendégként dajkál,
kölykének becéz,
cirógat, mesél,
orgonaillattal hiteget
hazáig. S hívhatnak
már tornyos városok,
párizsok, csalogathatnak
idegen pamlagok és pázsitok,
el már nem indulsz soha,
hiába csábít a csoda,
a számkivetettek daca
felel helyetted is:
nem, nem soha.
Mert ide taszít a sors is
a gonosz mostoha, az idegen
föld vásott közönye,
ide húz vissza az út menti
jegenye távolt fürkésző
tekintete, megannyi
reszketeg sóhaja
a tavaszi szélben.
( „Csak a tudata a tiéd...")