jedro
 

Kereszteshadjáratból parasztháború

Dózsa György
Dózsa György
Dózsa György erdélyi származású volt. Mindig a katonai pálya vonzotta, apja nyomdokaiba akart lépni, így később katonának állt. Több végvárban is szolgálhatott, és Szapolyai János erdélyi vajda 1513-as törökök elleni hadjáratában mint lovaskapitány vett részt. A hadjárat után a nándorfehérvári őrségben maradt. Itt vívott győztes párviadalt 1514. február 28-án a szendrei lovas szpáhik vezérével, az Epeirosi Alival, aki már sok vitéz halálát okozta. Ezért a tettéért a király II. Ulászló kétszeres zsold és aranylánc mellett lovagrendbe emelte, falut ajándékozott neki, valamint engedélyezte, hogy a családi címerébe a hőstett emlékére egy karddal levágott vérző kart illesszen.
Keresztes hadjáratból parasztháború
Májusban elindult a törökellenes hadjárat, de sajnos nem a törökökkel csaptak össze, hanem a jobbágyok a nemesekkel. Bakócz Tamás leállította a hadjáratot. Dózsa György azonban nem engedelmeskedett Bakócz parancsának, hanem tovább vonult a török ellen. A nemeseknek egyre inkább ellenére volt a jobbágyok mozgolódása, így Báthori István temesi ispán serege próbálta útját állni a felkelőknek, és Apátfalvánál szétverte a paraszti előőrsöket. A törökellenes hadjárat most már értelmét veszítette, a harc a nemesség ellen folyt. Ezzel lényegében kezdetét vette a magyar történelemben Dózsa György parasztháborújaként elhíresült parasztfelkelés, amelynek hátterében a jobbágyok túlzott adóterhei álltak.
Kösd össze a képeket a szöveggel úgy, hogy a képeket a megfelelő szövegre húzod!