A Magyar Királyság területén számos nemzetiség is élt. A legnagyobb számúak a románok, a szlovákok, a horvátok és a szerbek voltak.  A lakosság több mint fele nem is beszélt magyarul.

1868-ban megtörtént a magyar-horvát kiegyezés. Ennek értelmében Horvátország ügyeit önálló kormány és országgyűlés intézte, Horvátország élén pedig az uralkodó által kinevezett bán állt.

Báró Eötvös József által megszületett az úgynevezett nemzetiségi törvény. Ez a közigazgatásban, az igazságszolgáltatásban és az oktatásban lehetővé tette a nemzetiségek anyanyelvhasználatát. A törvény azt is kimondta, hogy az ország polgárai politikai tekintetben egy nemzetet képeznek. Ez nem elégítette ki a nemzetiségek elvárásait, hiszen önálló politikai nemzetként nem léptek fel.