jedro
 

Lendva említése

Lendva említése
Szent István szobra<br>Lendván
"Ezen fölül a tulajdon birtokaimból is adtam ugyanezen egyháznak két gazdaságot Pákán, egy nagyobbat és egy másik kisebbet. A nagyobbikon van Szent György egyháza, mely ugyanezen monostornak van alárendelve, amelyen van kilenc szolga család is három ekével, és hat szőlőt ugyanannyi szőlőművessel, meg malmokat, szilaj marhát és száz disznót, meg ötven kaptárnyi méhet.....azután az Őr nevű faluhoz, ahol is megosztja a Lendva nevű folyó határait, ahhoz a helyhez, melyet Novának neveznek és amely a veszprémi püspökség udvarháza;... azután a királyné népéhez, melytől fogva hasonlóképpen a patak megosztja; innét a Kerkához, ahol abból a berekből, melynek Vízgen a neve, az a patak folyik, mely a Kerka folyóba ömlik;"

Válaszolj a kérdésekre!
Melyik két mai Zala megyei települést említi a levél? és
Sorold fel, mivel foglalkoztak a Muravidék területén a jobbágyok: , , őrlés a ,
Melyik két folyó neve szerepel a szövegben? és