uvod
 

Hányféleképpen halt meg Petőfi Sándor?

Hányféleképpen halt meg Petőfi Sándor?
Hegedűs László: Petőfi Sándor halála, 1850
Petőfi halála az egyik legtitokzatosabb történet a magyar történelemben. Eltűnése annyi legendával járt, hogy alig győzték feldolgozni. Szűcs Gábor irodalomtörténész, az ELTE kutatója Petőfi haláláról írt könyvet.

Mikor és hogyan halt meg Petőfi?
Utoljára 1849. július 31-én látták Fehéregyházánál, a segesvárinak mondott ütközetnél. A legújabb kutatások szerint a csatában két Petőfi is volt. Az ütközetben ott volt egy Petőfy Ignác nevű főhadnagy is. Honnan tudták a honvédek, hogyan néz ki Petőfi? Ha hallottak is róla, legtöbbjük soha nem látta. Még képen vagy a verses kötetek dombornyomásos ábrázolásain sem. Kevesen tudták, hogy néz ki. Ők vagy ismerték már korábbról, vagy ott mutatták be nekik. A két Petőfi egyidejű jelenlétének ismerete egyúttal magyarázat arra is, hogyan láthatták egyidőben Petőfit a harcmező különböző, egymástól távol eső pontjain.

Petőfi eltűnése mikor vált hivatalossá, és miért lett ilyen titokzatos ügy belőle?

Barguzin, 1989. július 31. Petőfi Sándor feltételezett<br>koponyája és a róla készült egyetlen hiteles fénykép<br> a szibériai barguzini temetőben, a feltárás helyszínén
Évekig nem lehetett beszélni valamiről, ami mindenkit érintett. Még csak 1885-ben intéztek felhívást az ország lakóihoz, hogy aki valamit tud Petőfi eltűnéséről, azonnal értesítse az illetékes szerveket. Mindenki látta Petőfit, valójában senki sem. Volt, aki szándékosan adta ki magát Petőfinek, hogy kihasználva a köztük lévő hasonlóságot, pénzt vagy ételt szerezzen a költő régi ismerőseitől és tisztelőitől.
Eddig hányszor találták meg Petőfi tetemét eltűnése óta? Legutoljára a Megamorv Petőfi Bizottság,  azt írta, hogy "az 1989. július 17-én a barguzini 7-es számú sírban talált csontváz azonos Petőfi Sándoréval". De nem tudta bizonyítani, hogy az oroszok Petőfit elvitték, ott verseket írt, családot alapított stb. A magyar és a szovjet tudósokon kívül a Washingtoni Katonai Pathalógiai Intézet laboratóriumának egy szakértője azt igazolta, hogy a barguzini lelet nemét tekintve nő.

Miért fontos még mindig megtalálni Petőfit?
Petőfi is azt kívánta, hogy a harc mezejéről szedjük össze elszórt csontjait, hogy majd valahol az Alföldön boruljon rá a szemfödél, és ott domborodjék a sír is fölötte.