jedro
 

A csata következményei

A csata fordulópontot jelentett a magyar történelemben, Mohács a nemzeti tudatba "nemzeti létünk nagy temetőjeként" vonult be. Az egykori csatamezőn, a megtalált tömegsírok helyén ma a hősök emlékműve áll.

A mohácsi csata után összeszedik  a halottakat

A győztes csatát követően Szulejmán szultán bevonult Budára. A királyné és a polgárok nagy része Pozsonyba menekült. A török felgyújtotta Budát, majd a Dunántúlt és a Duna-Tisza közét pusztította. Október közepén pedig kivonult az országból. A mohácsi vész az önálló magyar államiság végét jelentette. Magyarország romlását az országos méltóságok politikája idézte elő. Fontosabbnak tartották saját céljaikat az ország érdekeinél, így az összeomlást nem lehetett elkerülni.