jedro
 

Mária Terézia felvilágosult intézkedése

Az oktatásügyi rendelet
Az oktatásügyi rendelet
1777-ben látott napvilágot a felvilágosodás szellemében fogant „Ratio Educationis" c. rendelet. Történeti jelentősége abban áll, hogy ekkor valósult meg először, hogy az állam szabályozta az oktatásügyet, amely azelőtt az egyházak belügyének számított. Mindez a felvilágosult abszolutizmus gondolatvilágából következett: az iskolák a közjót kell, hogy szolgálják, és ezen az alapon az uralkodó jogot formálhat az iskolarendszer szerkezetének, a tananyag tartalmának és az oktatásban érdekeltek (tanárok, diákok, tanügyi hivatalnokok stb.) feladatainak meghatározására.
Elrendelte a 6-12 éves gyerekek iskolába járását. A nagyszombati egyetemet, amelyet Pázmány Péter alapított és Dobronoki György volt első rektora, Budára helyezte át.
Az egészségügyi rendelet
A szakképzett orvosok és bábák alkalmazását az egészségügyi rendelettel követelte meg.
A nemesek viszonya a rendeletekhez
Mária Terézia rendeletei a felévilágosodás szellemében íródtak, és túlnyomó részükben Magyarország számára hasznosak voltak. Ennek ellenére a nemesség egy része elégedetlen volt, hiszen az intézkedések megkérdezésük nélkül történtek.
Kösd össze a bal oszlopban lévő fotókat a jobb oszlopban megadott fogalmakkal!