jedro
 

Az abszolutizmus

A társadalmi viszonyok mellett a hadviselés is megváltozott. Az egykor a hadsereg fő ütőerejét képező feudális lovasság elveszítette szerepkörét, melyet a gyalogság és a tüzérség vett át. A nemesekből álló feudális hadsereget fizetett zsoldosokbó álló hadsereg váltotta fel. Az ilyen hadsereg fenntartására temérdek pénzre volt szükség, melyet az uralkodó, akire a hadsereg szervezése és ellátása hárult, általában az adókból hajtott be. Az adóbehajtást leggyakrabban az uralkodó közvetlen hatalma alá vont hivatalnokok végezték. Az ilyen apparátus fenntártása ugyan nem volt olcsó, viszont hatékony volt. Az egyre növekvő adókra terméśzetesen a rendeknek is rá kellet bólintaniuk, ami nem mindig ment zökkenőmentesen.

A nemesség helyzete az előbb említett változások miatt egyre gyengült. Lassan elveszítette a gazdasági és a katonai szerepét, ezzel együtt pedig a politikai befolyását is. Az uralkodó eddig (a rendek által) korlátozott hatalma egyre korlátlanabb - abszolút lett. Az az államformát, ahol az uralkodó kizárólag a hadseregre és a hivatalnokokra támaszkodva uralkodik abszolút monarchiának (absolutistična monarhija) nevezzük.

 

Az abszolút uralkodó korlátlan hatalma főleg abban nyilvánult meg, hogy a kormányzati ügyekről legtöbbször saját maguk rendelkeztek - ezekbe még a tanácsadókat sem vonták be. Megygőződésük szerint ami nekik jó, az az államnak is kedvező volt. Az effajta uralkodásmódhoz központosították a közigazgatási rendszert, melynek keretén belül az uralkodó rendeleteit a hivatalnokok hajtották végre. Az ilyen rendszer fenntartása temérdek pénzt emésztett fel, ezért az uralkodónak mindig ügyelni kellett a megfelelő pénzforrások biztosítására.

Az abszolúl monarchia ezért sokszor agresszív, expanzionista állam volt, hiszen a katonai sikerek által a bevételek is nőttek. Mivel a hadakozás is rengeteg anyagi forrást emésztett fel, ezek az országok hamar egy bűvös körbe estek, hiszen a kiadások hamar túlnőttek a bevételeken. A helyzetenjavítani akarva újabb és újabb adókat róttak ki az amúgy is túladóztatott alacsonyabb rétegekre, akiknek szociális helyzetük ezzel még jobban leromlott. Legtöbbször az ipar és a mezőgazdaság érezte meg ezeket a negatív következményeket.

Spomni se
S katerim načinom vladanja, ki si ga spoznal v prvem letniku, bi lahko primerjal absolutizem?