uvod
 

AZ ORVOSNÁL

AZ ORVOSNÁL

Sonja hétfőn nem ment  iskolába. Anyukája jelentette, hogy beteg. A szünetben Jaka szomorúan ült az iskolapadban, és barátnőjére gondolt. Azon gondolkodott, hogyan segíthetne neki. Ekkor a tanárnő azt javasolta, hogy készítsenek Sonjának egy szép rajzot. Luka repülőt, Miha vitorlát, Jaka pedig vonatot rajzolt. A lányok  virágokat és pillangókat rajzoltak a beteg osztálytársuknak.

Jaka meglátogatta  Sonját, aki nagyon megörült a rajzoknak. Barátjának azt mondta, hogy két nap múlva újra mehet iskolába.

Lara is szomorú volt, mert a testvére  megbetegedett. Egész nap az ágyban feküdt, és teát ivott. Azon gondolgodott, hogyan tegye testvérét vidámabbá.  Gyorsan vette a kabátját, és elszaladt a könyvtárba. A könyvespolcon megkereste Sonja kedvenc mesekönyvét. A könyvtárosnő feljegyezte a kikölcsönzött könyvet, és Lara már szaladt is haza. Így minden este olvasott egy mesét  Sonjának. Ő pedig nagy örömmel hallgatta. Egy hét múlva Sonja  meggyógyult. A testvérek újra vidáman együtt  játszhattak.


 

Kösd össze a képet a megfelelő névvel!