povzetek
 

Összegzés

Összegzés
Lovagi torna
A 14.században két Anju-kori uralkodó ült a Magyar Királyság trónján. Az első Károly Róbert volt. Legfontosabb feladata a hatalmaskodó főurak megfékezése és a gazdasági élet felvirágoztatása volt. Őt fia, Nagy Lajos követte, aki afféle lovagkirálynak számított. Rokoni kapcsolatok révén háborúba keveredett Nápollyal, majd később Lengyelország királya is lett. Számos hódító hadjáratot vezetett, a Magyarországtól délre fekvő területek pedig hűbéresei lettek. A két nagy király uralkodása idején ment végbe Magyarország felvirágzása, az ország nagyhatalom lett. 
Nagy Lajos lovagkirály
Nagy Lajos címere, amely egyesíti <br>a liliomos Anjou-címert, a Magyar és <br>a Lengyel Királyság, valamint Dalmácia címerét.
Lajos felnőtt korában is igyekezett a lovagi eszmények szerint élni. A harcokban bátor, sok esetben vakmerő volt, gyakran harcolt az első sorokban. Ezt tanúsítják oklevelei is, amelyekből kiderül, hogy az esetek többségében a király szemtanúja volt a kitüntetett, megadományozott, megjutalmazott katonája hőstettének. 
Lajos uralkodásának negyven esztendejéből csak három háború nélküli éve volt az országnak.