jedro
 

A "vörös térkép"

A trianoni szerződés és a híres "vörös térkép"
A magyar tárgyalódelegáció vezetője, Apponyi Albert gróf nem tekintette fontosnak Teleki Pál munkáját, amely a nemzetiségi viszonyokat követte. Apponyi ugyanis a történelmi Magyarország teljes területének helyreállítására törekedett a trianoni tárgyalásokon-a realitásokat figyelmen kívül hagyva. Erre a „mindent vagy semmit" taktikára ráfizetett a magyar küldöttség: az olaszok figyelmeztették is, hogy legalább vegyék elő a „vörös térképet", amikor a sorsdöntő határkérdésekről szó esett. Ekkor Apponyi nehézkesen előhúzta a Teleki térképet, ám-mint utóbb kiderült-későn. Az igazságos nemzetiségi megoszlás figyelembevételére már nem maradt idő.
Magyarország 1910-es népessége-Teleki Pál miniszterelnök, földrajztudós híres "vörös térkép"-e. A magyar nemzetiséget vörössel jelölte (carte rouge). Ez volt a világ egyik első olyan térképe, amelyen a népesség nemzetiségek szerinti eloszlását a népsűrűség figyelembevételével ábrázolták.