jedro
 

A mohácsi csata

A mohácsi csata
1526. augusztus 29-én a mohácsi síkon csatarendbe állt a magyar sereg. Két harcrendben sorakoztak fel. Az elsőt a nehézlovasság nagy része és kb. 12 ezer gyalogos alkotta. Hosszú arcvonalat alkottak. Ezzel a számbeli fölényben lévő ellenség átkarolási hadműveletét akarták megakadályozni. Itt volt a hadvezér Tomori Pál. A király a második harcrendhez került, mögötte ezer vértes vonult fel. Ebben a harcrendben voltak a főurak és a főpapok bandériumai is. A király mellé egy kisebb lovascsapatot rendeltek. Ezt Ráskai Gáspár vezette, és a feladatuk az volt, hogy végszükség esetén mentsék meg az uralkodót.

Mohácsi csata
A csata kezdetén Bali bég lovassága megpróbálta átkarolni a magyar sereg jobb szárnyát. Ezért Tomori Ráskai Gáspárt Bali bég ellen küldte, így a király védelem nélkül maradt. Az első harcrend támadásba indult, hamar áttörtek a török centrumban felállított szpáhikon. A magyarok ezután a török ágyúk elé kelültek. A második magyar harcrend is beavatkozott a csatába, de ennek ellenére sem tudtak áttörni a török védelmi vonalon. A török lovasság közben átkarolta a magyar balszárnyat, és vereséget mért rá. Az ágyúállások előtt tartott a küzdelem legtovább. Itt a gyalogságnak esélye sem volt a menekülésre, így a végsőkig küzdött.

 

A mohácsi csata
Meséld el a mohácsi csata folyamatát!
HIDAK-MOSTOVI:                              
A mohácsi vész
(1526)