A török "végső kiüzése"

A török "végső kiüzése"
Savoyai Jenő
Buda vissafoglalása után a hódoltság felszámolására még egy jó évtizedig kellett várni. 1697-ben a francia származású Savoyai Jenő császári hadvezér aratott fontos győzelmet a török felett. Zentánál a török átkelést kísérelt meg a Tiszán, de a hajóhíd ágyúzása miatt pánik tört ki közöttük. A szultán csapatai Temesvárig húzódtak vissza.
Hamarosan megkezdődtek a béketárgyalások. 1699 januárjában Karlócán (ma Sremski Karlovci, Szerbia) aláírták a végleges békét. Ez lényegében a másfél évszázázados török uralom végét jelentette Magyarországon. Egyedül Temesköz maradt a Török Birodalom része. 
A "felszabadulás" ára
Az ország felszabadításának politikai következményei igen súlyosak voltak. A török helyett most a Habsburgok rendezkedtek be hódítóként. Ők Magyarországot fegyverrel visszaszerzett területnek tekintették. A magyar rendek még az 1687. évi pozsonyi országgyűlésen lemondtak a szabad királyválasztó jogukról. Elismerték a Habsburg fiúági örökösödést. Ekkor törölték el az Aranybulla ellenállási záradékát is. Az udvar nem állította vissza az ország korábbi egységé, a területeket külön igazgatta. Így például Erdélyt nem csatolták Magyarországhoz. 
 
Kösd össze a bal oldali oszlopban lévő fogalmakat a jobb oldali oszlopban lévőkkel, majd ezekhez viszonyítva írjál a középső sorba egy hasonlót.