A török birodalom terjeszkedése

A török birodalom terjeszkedése
Bevezető

Ebben a fejezetben megismeritek az újabb trónviszályi harcokat, mivel Nagy Lajos fiúörökös nélkül halt meg. Megismeritek Luxemburgi Zsigmond királyt, aki ötven évig uralkodott, és a magyar középkor leghosszabb ideig uralkodó királya volt. Ő egyben német-római császár is volt. Beszélni fogunk Hunyadi János törökellenes harcairól és a nándorfehérvári diadalról.

Mária királynő
Mária királynő. Nagy Lajos leánya, <br>Zsigmond király felesége
Nagy Lajos fiúörökös nélkül halt meg, így idősebb lányát, Máriát királynővé koronázták-a fiatalabb, Hedvig pedig a lengyel trónra került. A korabeli felfogás szerint kizárt volt, hogy a nemesség egy nő irányítását elfogadja. A magyar trón tehát Mária leendő férjére várt. De hiába tartották meg Mária lakodalmát Luxemburgi Zsigmonddal, egy német fejedelemmel, a főurak egy része francia, más része nápolyi királyt akart. A viszály addig fajult, hogy Máriát és anyját elfogták, sőt az öreg királynét meg is ölték. Ekkor a főurak szövetséget kötöttek egymással, és Zsigmondot 1387-ben megkoronázták. 
 
A szöveget egészítsd ki ugy, hogy a szavakat a szöveg megfelelő helyére húzod!