Nagy Lajos törvényei

Nagy Lajos törvényei
Nagyon fontosak az 1351-ben kiadott törvényei. Ezek 500 éven keresztül voltak érvényben. A legfontosabb határozatai:
1. A kilenced adó beszedése. Minden nemes a kilencedik tizedet köteles a jobbágyaitól beszedni.
2. Az ősiség törvénye. A nemes a birtokát nem adhatja el, át nem ruházhatja senkire. Csak közvetlenül utódai örökölhetik. Ha a család kihal, a birtok visszaszáll a királyra.
3. A jobbágyokról szóló törvény. Tartozzon a jobbágy bárkihez, erőszakkal a helyéről elköltöztetni nem lehet, csak ura engedélyével.
4. A főnemesekről szóló törvény. Ezután szabadon bíráskodhattak birtokaikon. A bírói szék, tehát úriszék joga őket illette. Kivételes esetekben még halálos itélteket is hozhattak. Ez volt a pallosjog.
Nagy Lajos mint lengyel király
Nagy Lajos lengyel királyá koronozák
1370-ben fiúörökös nélkül halt meg III. Kázmér lengyel király. A visegrádi szerződés (1335) most lett aktuális. Nagy Lajos lengyel király is lett. Perszonális, azaz személyes unió jött létre a két ország között. Ez csak a király személyéhez kötődik, örökölni nem lehet. Lajos székhelyét Diósgyőrbe, Miskolc közelébe tette át, hogy közelebb legyen Lengyelországhoz.  
 
Kösd össze a bal oldali oszlopban lévő fogalmakat a jobb oldali oszlopban lévőkkel, majd ezekhez viszonyítva írjál a középső sorba egy hasonlót.