jedro
 

A Muravidék a 18. században

A Muravidék a 18. században
A felsőlendvai vár
1704. március 4. 
Felsőlendva várát vérontás nélkül elfoglalják a kurucok.
Sallér László és Saághy Ferenc összeírók jelentése Károlyi Sándornak (részletek)

"1704 márciusára visszaűzték a kurucokat Lotomberg és Ormosd környékéről egészen a Muráig. Felsőlendva várában előzőleg németek fészkelték be magukat, kiűzésükben az ifjú Szapáry is szerepet kapott. Az ostromra készülő kurucoknak nem okoz gondot csapatok verbuválása a környéken. Végül vér nélkül foglalták el a várat, az ott őrzött jelentős hadfelszereléssel együtt. Rövid időre szinte az egész Dunántúl a kuruc hadjáratot irányító Károlyi Sándor kezébe került, ám a megszerzett várakat hamarosan elvesztették."

1705. szeptember 30.
A labancok kártételei az alsólendvai uradalomban.
Gludovács Mátyás lenti és lendvai tiszttartó levele Esterházy Pálhoz (részlet)

"A II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc katonai értelemben 1704 januárjában érte el a Dunántúlt. Ekkor azonban a kurucok még nem tudták lábukat megvetni e térségben. Néhány hónapi itt tartózkodás után a Károlyi Sándor vezette hadak visszavonultak, csupán kisebb „gerilla" egységeket hagyva maguk mögött. Az újabb kuruc támadás csak a következő év, 1705 októberének végén indult meg a Dunántúl felszabadítására. Bottyán János mintegy 5000 emberével kezdte meg a hadműveleteket. Katonáinak létszáma alig 2 hónap alatt elérte a 30.000- et. A támadás fő iránya ugyan Észak-Dunántúlra irányult, de a kuruc sereg déli szárnya érintette és felszabadította Zala megyét is. December második felében a kurucok Szentgotthárdnál megverték és kiszorították az országból Hannibal Heister császári, labanc csapatait. Az átvonuló hadak - mindkét fél részéről - súlyos károkat és veszteségeket okoztak a polgári lakosságnak, a jobbágyfalvaknak és az uradalmaknak egyaránt."
"Azt is megírtam volt az úrnak mindazokat, hogy a karlóci gradisságbeli rácok egy hétig voltak a Mura melletti réteken, kiknek minden napra köllött adnom öt vágómarhát, húsz akó bort, huszonöt köbö abrakot,...konyhára valót a tiszteknek, azok mégis elég károkat tettek. A Lendvahegyen is egynéhány pincéket föltörtek. Ezek után megint érkezett gróf ifjabb Heister őexcellenciája a varasdi gradisságbéliektől; négy nap voltak itten, de azoknak semmit sem adtam, hanem csak a tiszteknek konyhára valót. Őexcellenciája igen jó comandót tartott, nem engedve a pusztítást. Ezután ők semmi kárt nem tettek."